Világ életemben egészségesen éltem, nincsen túlsúlyom, nem dohányzom, fogaimat kéthetente ellenőriztetem. Feleségemet hat éve vitte el a betegség, azt követően egyedül éltem, a munkámra koncentrálva. Ebben nem ismerek tréfát, tizenhárom beosztottam van, felelős állásban dolgozom. Néha elmentem egy-egy társaságba, vagy sportolni, de a legnagyobb örömet a munkám okozta, gyakran éjfélig is az irodában maradtam, ha lemaradásom volt.
Akkor nem éreztem, de ma már tudom, hogy valami hiányzott az életemből. Egy emberi kapcsolat. Rá egy hétre körülbelül, hogy a fogfehérítést megcsináltattam, a tisztítóban, ahová a ruháimat hordom, egy hölgy szabályosan leszólított. Persze nem otrombán, csak éppen beszélgetést kezdeményezett, ami addig nem fordult elő velem. Szó szót követett, be is ültünk a közeli kávéházba egy kávéra, és kiderült, hogy egymáshoz valók vagyunk. Ma már sietek haza a munkából, eszem ágában sincs túlórázni, tudom, Erika (mert így hívják a hölgyet) valamilyen kajával vár. Rengeteget beszélgetünk, érdekli a véleményem, nem is tudtam, hogy ilyen “bölcs” vagyok. Már kétszer voltunk külföldön, igaz, az ő unszolására, mert én elég otthonülő vagyok, de élvezem, ahogy az érdekességekre rácsodálkozik.